FANDOM


Szkafander
Hernádi Gyula

Volt egyszer egy tudós, aki a föld középpontját kutatta. Készített egy szerkezetet, amely le tudott jutni egészen a föld magjáig. Csináltak neki egy olyan hőálló szkafandert is, amelynek nem ártott a sokezer fokos folyékony tűz. Leereszkedett a füstölgő kőzetek között a mélybe. Legnagyobb csodálkozására ember formájú élőlényeket talált a tüzes tengerben.Tűz volt a testük, csodálatosan szépek voltak. Meglátott ott, a tenger mélyén egy gyönyörű lángoló lányt. Beleszeretett. A lány is állandóan ott úszkált körülötte, ő is beleszeretett a tudósba. Imádták egymást, de nem nyúlhattak egymáshoz, hisz a tudós azonnal hamuvá égett volna, ha kilép szkafanderéből. Eljött az idő, amikor a tudósnak vissza kellett jönnie a föld felszínére. Jelbeszédük segítségével elmondta a lánynak a szomorú hírt. A lány nem nyugodott bele a válásba, ő is készíttetett magának nagyon gyorsan egy szkafandert. Ez másféle volt, mint szerelmese védőburka, ez a fagy ellen védett. Amikor a tudós feljött a föld felszínére, vele jött a lány is. De hiába jött, a tragikus akadály nem szűnt meg. Ahogy a tudós odalent, úgy nem vehette le szkafanderét a lány idefönt, hisz rögtön megfagyott volna. Nézték egymást, imádták egymást, reménytelenül. Aztán egy szép napon a tudós nem bírta tovább. Széttörte a lány szkafanderét, és megölelte a gyönyörű tüzes testet. Abban a pillanatban marék hamu lett belőle a lány tenyerében, a lány pedig kőszoborrá fagyott.
Ott áll ma is a szobor Angliában, a tenger partján. A hamu nem mozdul el a szobor tenyeréről. Akkor se, ha fúj a szél.

dalszövegek

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki